Szegedi tanulmányút 2018.06.25-26

A tanulmányút célja feltérképezni hogy a jelen lévő partnereknél milyen – a mozgáskorlátozottak számára releváns – vállalkozási lehetőségek vannak. A tanulmányúton elsősorban a Szeged belváros rehabilitációját tekintettük meg különös tekintettel a mozgáskorlátozottak igényeire. Megállapítható hogy a belváros felújítása során figyelemmel voltak az akadálymentes környezet kialakítására. Ez azért is fontos, mert nem mindegy, hogy mozgáskorlátozottként milyen…

Műhelymunka 2018. 06. 07

Márton Gábor üdvözölte a megjelenteket. Emlékeztetett, hogy az előző műhelymunkán több ötlet merült fel, amin érdemes lenne gondolkozni. Sajnos többen azt az oldalát közelítik meg, hogy miért nem lehet megvalósítani ezeket az ötleteket (pénzhiány, szűk piac, stb) de nekünk azt kell néznünk, hogy „Hogyan tudnánk megvalósítani?”. Felmerült, hogy az egyesület több tagja a volt bútoripari…

Eger Város 2018. 05. 29-30

A tanulmányúton a Miskolci Egyetem néhány hallgatója tartott előadást a résztvevőknek a szociális gazdaságról és a társadalmi vállalkozásokról.   A szociális gazdaság alapértéke, hogy tevékenységét nem az egyén, hanem a közösség javáért végzi, igyekszik elősegíteni a területi alapon vagy közös érdekek mentén szerveződő közösségek kiépülését.   A szociális gazdaságban dolgozó emberek együttműködnek a közös haszon…