A mai műhelymunkán újabb hazai jógyakorlatok tárgyalásába kezdtünk bele.

Az ESŐEMBEREKÉRT Egyesület foglalkoztatása. Az egyesület alapításának kezdetétől megoldást kínál a foglalkoztatás területén nemcsak szűkebb célcsoportja, az autista emberek, hanem szélesebb társadalmi réteg, a megváltozott munkaképességű személyek számára is.

A rehabilitációs foglalkoztatás – mind az egészségkárosodással, mind a fogyatékossággal élők számára – akkor éri el célját, ha az a munkavállaló képességeivel elérhető legmagasabb szintű foglalkoztatást valósítja meg.

Az Esőemberekért Egyesület e céllal azonosulva a jogszabályi feltételeknek eleget téve alkotta meg szakmai programját és működik kezdetektől fogva.

2000-ben indult a foglalkoztatás a lakóotthon épületegyüttesében. 10 fővel. Egy lakástextileket gyártó könnyűipari üzem megszűnése miatt évekkel korábban az utcára került embereket vettek fel – kezdetben rongyszőnyeg készítésre és gyertyaöntésre. Majd az ismerős élelmiszervegyész újabb tevékenységet javasolt, az aszalt gyümölcs készítést.

Autista emberek is képesek megmosni a gyümölcsöket és rendezetten tálcára rakni. Ennek ellenére 2005-ig csak dísz aszalást (nem fogyasztásra szánt aszalványok készítése) folytattak. Ennek ugyanis egyszerűbb szabályai vannak, mint az élelmiszer készítésnek.

2005-ben vágtak bele az élelmiszer készítésbe de már nem csak aszalt gyümölcsöt, hanem többféle lekvárt is készíteni kezdtek. Közben folyamatosan nőtt a cég, egyre több dolgozója lett és kinőtték a rendelkezésre álló teret.

Béreltek egy háromgenerációs családi házat Tata központjában és a feladatok egy részét ide telepítették. 2005-ben pályázati pénzből lehetőségük nyílott megvenni és felújítani a házat. Ez lett a HELP Nonprofit Kft székhelye.

Paprika és paradicsom termesztésbe fogtak. Az előkészített friss zöldséget pedig egy étterembe kezdték rendszeresen szállítani. Ebből azonban nem lehetett az összes dolgozó bérét kitermelni, ezért bérmunka lehetőséget is kerestek. Eleinte küzdelmes volt lehetőséget találni, de aztán kaptak megrendeléseket a környező szolgáltatóktól, majd Budaörsről és környékéről jött a munka.

Közben a foglalkoztatás rendszerének átalakítása után a HELP Nonprofit Kft mellett az egyesület is akkreditáltatta a műhelyeit és az élelmiszer-előállítási feladatokat a saját keretein belül kezdte végezni.

2015-től újabb telephelyet létesített az egyesület a városközpontban. Itt is az élelmiszer-előállítás került a fókuszba, de már nem a tartósított változat, hanem friss péksütemény és saláta került a termékportfólióba.

Az egyesület vezetői számára kiemelkedően fontos a fenntarthatóság kérdése. Olyan vállalkozás megalapozására és folyamatos fejlesztésére törekedtek, illetve törekednek, ami biztos megélhetést jelent az összes dolgozónak, valamint a jelenlegi lakhatási körülmények fenntartásának lehetőségét nyújtja a jövőben is az otthon lakói számára.

A foglalkoztatás során a jelenleg végzett tevékenységek a következők:
-Termelés Mezőgazdasági Tevékenység
-Zöldségtermesztés fóliában
-Élelmiszer feldolgozás
-Gyümölcsök és zöldségek aszalása
-Mézes, boros, olívás variációk készítése aszalt gyümölcsökkel
-Gyümölcsteák aszalt gyümölcsökkel mézben
-Lekvárok készítése
-Sütőipari tevékenység

A megváltozott munkaképességű dolgozók a különböző feladatokat – a palánták gondozásától a gyümölcsök, zöldségek variálásán át a tisztítási válogatási és darabolási folyamatokig nagy önállósággal végzik el, az élelmiszer előállítási előírások szerint.

Az aszalás és főzés a receptúrák szerint gépekkel történik, a kiszerelési. dúsítási folyamatok elvégzése a csomagoló anyagok előkészítése, a termékek díszítése ismét autista munkavállalók feladatai közé tartoznak.
Bérmunka
Sütőipari tevékenység
Gránátalma pucolása és a magok csomagolása
Hajcsatok, hajgumik stb csomagolása

A péküzem a közelmúltban indult. Részben saját, hagyományos és egészséges termékeket készítenek saját receptúra alapján, részben bérsütést vállalnak, amihez a megrendelő hozza a az alapanyagokat és a recepteket is.

Szeretnének megmaradni a kisüzemi termelésnél, magas minőségre, a kézi munka megtartására törekednek (nincs osztógép, nyújtógép) A fenntarthatóságot a tevékenységek széles körén túl a segítő munkatársak gondos kiválasztása szolgálja.

Az egyesület vezetője a kezdetektől nagy gondot fordított arra, hogy lelkes elkötelezett és szakmailag magas kvalitásokkal rendelkező munkatársakat alkalmazzon.

A megváltozott munkaképességű dolgozók létszáma jelenleg:
Esőemberekért Egyesület (fejlesztő foglalkoztatás) 6 fő akkreditált valamint foglalkoztatás 23 fő
Help Nkft: akkreditált foglalkoztatás: 31 fő.

A Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat a következő területen biztosít foglalkoztatást:
-Kertészet, parkgondozás – a kertészetben vegyszermentes zöldség gyümölcs, gyógynövény, palánták és virágok termesztése folyik. Az újonnan kialakított magas ágyások mozgásszervi problémákkal élő munkatársak számára is művelhetőek. A parkfenntartók az intézmény parkjának fenntartását végzik, illetve felkérésre intézményen kívül is vállalnak parkgondozási feladatokat.
-Asztalos műhely – egyedi, kézzel készített ajándék, egyházi és használati tárgyakat, fejlesztő játékokat készítenek. Szociális farm termékeket gyártanak és a saját kert és parkgondozó részleg számára illetve külső megrendelésre. Egyedi bútorok készítését kis sorozatú bútorok összeszerelését végzik laminált lapokból.
-Nyomda – a környező települések helyi újságjait szerkeszti, nyomtatja, tűzi. Emellett a szeretetszolgálat számára szükséges egyéb nyomtatványokat szerkesztenek, és az asztalos üzem számára számítógépes termékrajzokat készítenek.
-Bérmunka – összeszerelési és csomagoló munkát végeznek
-Karbantartás – az épületek és a bennük működő gépészeti berendezések ellenőrzését végzik és ellátják a karbantartás munkálatait.
-Uszoda – a szervezet legújabb tevékenysége: megtörtént az évek óta nem üzemelő uszoda felújítása, melyben tanmedence, pezsgőfürdő, szauna, tornaterem, valamint masszázs aquafitness szolgáltatás áll a vendégek rendelkezésére, illetve folyamatban van a büfé kialakítása.

A Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat 94 fő megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat, ezzel a település egyik legnagyobb foglalkoztatója. A dolgozók közül 35 fő fogyatékos személy, 40 fő egészségkárosodott személy, emellett 19 fő pszichiszociális problémával bír. A dolgozók felének halmozott fogyatékossága vagy egészségkárosodása van.

A ebédet követően facilitátor által koordinált megbeszélést tartottunk arról, hogy milyen elvárásaik vannak a résztvevőknek egy-egy a mozgásfogyatékkal élők megsegítésére létrejövő társadalmi vállalkozással.

A létrejött profil az alábbi:
-Lehet otthonról végezni
-Legyen akadálymentesen megközelíthető munkahely
-Legyen rugalmas a munkaidő
-Ergonomikus kialakítás az egyes munkaállomásoknál
-Ajtók, átjárók, szintbeli különbségek, áthidalók, lépcsők és a munkahellyel összefüggő berendezések
-Az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges, általuk felismerhető jelzések
-Adottságaik figyelembe vétele a munkahelyek kialakításánál, átalakításánál
-Adottségaik figyelembe vétele zuhanyzók, mosdók, illemhelyek kialakításánál, átalakításánál
-Egyéni védőeszköz juttatás rendjének írásbeli szabályozása
-Veszélyforrások ellen védő ugyanakkor ergonómiai követelményeknek és a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő munkavállalók egészségi állapotának megfelelő egyéni védőeszköz biztosítása
-Rendeltetésnek megfelelő használat
– Egyéni védőeszköz használatára vonatkozó oktatás