Előző alkalommal áttekinthettük a kutatási zárójelentés elemzését a mozgáskorlátozottak munkavállaláshoz történő hozzáállásáról.

Címszavakban újra átbeszéltük az elhangzottakat. Hozzászólás ezúttal nem volt.

A szakmai vezető ismerteti a mozgáskorlátozottak vállalkozáshoz való hozzáállásáról szóló elemzést.

Az interjúalanyok abban alapvetően egyetértettek, hogy jelenleg a mozgáskorlátozottak között rendkívül alacsony a vállalkozók aránya, gyakorlatilag elvétve lehet ilyen, akár pozitív példaként is szolgáló személyeket találni.

„Hát hogy őszinte legyek, én egyetlen egy emberrel találkoztam eddig, aki valóban vállalkozni szeretett volna, illetve meg is csinálta a vállalkozását.” (1. számú interjú)

„Hát nagyon kevés mozgáskorlátozott vállalkozó ismerősöm van, egy kezemen biztos meg tudnám számolni.” (2. számú interjú)

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a mozgáskorlátozottak vállalkozási hajlandósága is ilyen alacsony mértékű lenne. Ezzel kapcsolatban már megoszlott az interjúalanyok véleménye. A leginkább pesszimisták szerint számos akadály miatt minimális a vállalkozási hajlandóság a szóban forgó célcsoport körében, ugyanakkor a többség úgy ítéli meg, hogy igény – természetesen – lenne a nagyobb jövedelem szerzésére, nagyobb fokú önállóság elérésére, ugyanakkor a vállalkozásindítást segítő és gátló tényezők eredője jelenleg inkább a negatív tartományban található.

„Bármilyen furcsa, én úgy érzem, hogy alapvetően az átlaghoz képest kisebb bennünk a vállalkozói készség, nyilván érezzük a gyengeségeinket. És vannak olyan szituációk, amikor nem vagyunk, vagy nem tudunk döntési helyzetbe kerülni.” (5. számú interjú)

„El vannak foglalva a saját kis betegségükkel, tehát befelé fordulnak, inkább az államtól várják a segítséget, holott pont azt nem kéne, hogy ők maguknak kellene alakítani a sorsukat. Az önálló életvitelüket javítani, jobbítani.” (9. számú interjú)

„Csak a fiatalok körében látok erre ambíciót és a magasan kvalifikált fiatalok körében. […] Akiket én ismerek, azok mind fiatalok, mind a digitális korba beleszületettek, és valamilyen informatikai jellegű vállalkozást hoztak létre.” (2. számú interjú)

„Egyébként én úgy vettem észre, hogy lenne hajlandóság meg van akarat az emberekben.” (6. számú interjú)

Szerencsés helyzetben azok vannak, akik a családi vállalkozásba tudnak becsatlakozni, ugyanis ott nagyobb a rugalmasság, hogy az adott cég vezetésébe, ügyvitelébe, adminisztrációjába mozgáskorlátozottként is be tudjanak kapcsolódni.

„Nagyon alacsonynak élem meg [a mozgáskorlátozottak vállalkozási hajlandóságát], inkább azok és nem is válnak, hanem inkább maradnak vállalkozók, akik már eleve volt vállalkozásuk vagy akár a családi vállalkozásba besegítettek vagy esetleg ott munkát vállalnak és valamilyen oknál fogva fogyatékossá válnak. Őket ez nem szokta elrettenteni, tehát ők tudnak maradni.” (3. számú interjú)

„Ismerek olyan vállalkozókat, akik ilyen családi több generációs vállalkozásban dolgoznak mozgáskorlátozottként és ragyogóan végzik a munkájukat és mindenki elismeri azt, amit csinálnak.” (7. számú interjú)

A vállalkozási hajlandóságot mutató mozgáskorlátozottak esetében a vállalkozás-indítási motivációk széles palettán mozoghatnak, de kiemelkedik az önállóság, sikeresség iránti vágy, illetve annak ténye, hogy foglalkoztatottként csak kivételes helyzetben képes egy mozgáskorlátozott szellemi kapacitásai jelentős mértékű kihasználására.

„Hát én úgy gondolom, hogy a mozgáskorlátozottaknak nagy lehetőség arra, hogy kiugorjanak a helyzetükből, ha saját vállalkozást indítanak.” (7. számú interjú)

„Én úgy gondolom, hogy a legfőbb motiváció az, hogy az, hogy ne üljön otthon. Tehát, hogy ők ne nézzék őt semmibe. Őt ne nézzék annak, hogy mozgáskorlátozottként, mert sajnos ez a legnagyobb tapasztalat, hogy mint mozgáskorlátozottak másként is megítélik, mint halmozott sérültet, holott ez nem igaz.” (1. számú interjú)

„Ha lenne támogatás erre, akkor biztos, hogy sokkal többen próbálkoznának ezzel, hogy vállalkozást indítanak és így oldják meg az életüket, másrészt pedig igazából, mindenki vágyik arra, hogy többet teljesítsen, mint az átlag és valamiben kitűnjön, létrehozzon valamit, tehát az önmegvalósítás egy fontos dolog. Főleg a mozgáskorlátozottaknál, ők szeretnének egy kicsit többet mutatni, szeretnék bebizonyítani a világnak, hogy többet tudnak. Tehát nincsenek rászorulva a társadalomra, hanem ők is tesznek azért, amit elérnek.” (7. számú interjú)

A mozgáskorlátozottak vállalkozóvá válásának másik jelentős motivációs tényezője egyértelműen a nagyobb jövedelme elérése, a vágyaik kielégítésének lehetősége. Mivel foglalkoztatottként jellemzően relatíve alacsony jövedelemmel kell beérniük, így egy bizonyos igényszint felett a vállalkozóvá válás egyre vonzóbb perspektívaként jelenik meg.

„Fiatalon is érzékelik a foglalkoztatotti szegénység csapdát, […] ez rájuk ugyanúgy vonatkozik, ez nincs a korfával összefüggésben, hogy hány éves kortól van maximalizálva a megszerezhető jövedelem, amit a pénzbeli juttatás mellett kapsz. […] Sajnos ők ki vannak zárva a könnyű fizikai munka feletti fizikai munkavégzésből, az ő sikereik inkább szellemi területen lehetnek, tehát [egy vállalkozás alapítása] a belépési pont a szellemi területen.” (2. számú interjú)

A nagyobb bevétel lehetősége és a garantáltnak tekinthető, de kisebb mértékű jövedelem közötti döntés során a választás jellemzően az utóbbira esik. Általánosnak tekinthető, hogy sem a jelenlegi munkajövedelmet, sem a rehabilitációs ellátás jelentette állandó, biztos bevételt nem szeretnék kockáztatni.

„Hát ezt nagyon nehéz dió, hajlandóság az lenne sok esetben, sok mozgáskorlátozottnál, illetve megváltozott munkaképességű embernél, csak az a legnagyobb akadálya ennek, hogy én tudomásom szerint az állam megváltoztatta ezt a lehetőséget. Mert aki valamiféle ellátást kap […] vagy rehabjáradékot, akkor nem is lehet vállalkozó, tehát vállalkozását vissza kell, hogy adja. Volt egy ilyen, így volt. És nem egy vállalkozás azért szűnt meg, mert egyszerűen nem lehetett, hogy folytassa azt, úgymond teljesen jogosan megilleti őt, az a rehab járdaék, vagy rehab ellátás, arról nem akart lemondani, mert ki tudja, hogy a következő évben tud-e esetleg vállalkozni […]. És akkor úgy volt vele, hogy biztosabb a bizonytalannál, és akkor a vállalkozását mondta fel.” (6. számú interjú)

„Vannak különböző vállalkozói hitelek, de sokan nem mernek vele élni, ezt el kell mondani, de fő oka ennek [hogy] nem mer a mozgáskorlátozott ilyenbe fogni, és még a megváltozott munkaképességű sem, mert az egyéb csoportokról is kell beszéljünk. Nem mernek igazán. Tehát […] a vállalkozó nem lehet mmk-s, tehát vissza kell, hogy adja. Tehát összefügg a kettő, tehát ezért nem fognak vállalkozóvá válni.” (9. számú interjú)

„A mozgáskorlátozottak vagy fogyatékossági támogatással vagy rokkantsági ellátással rendelkeznek. Na, most ugye ezeknél az ellátási formáknál van egy olyan gond, hogy például a rokkantsági ellátásnál, hogy a minimálbér 150%-át kereshetik meg egy hónapban. Vagyis pontosan nem egészen egy hónapban, hanem ezt három hónapra leosztják […] és akkor, ha ott túllépi, akkor elveszi a járandóságát. Félnek attól, félnek attól, mert úgy gondolják, hogy tehát nekik azért az egy biztos, úgymond biztos pénz. (1. számú interjú)

A mozgáskorlátozottak által elérhető, állandó jellegű, de alacsony mértékű jövedelem másképp is gátolja a vállalkozóvá válást: nem teremti meg annak a lehetőségét, hogy a vállalkozásindításhoz szükséges tőkét a mozgáskorlátozott személy összegyűjtse, amihez alacsony kockázatvállalási

hajlandóság is járul.

„Én szerintem egy mozgáskorlátozott személynek nem olyan az anyagi helyzete, hogy esetleg egy vállalkozást el tudjon indítani.” (10. számú interjú)

„Tehát nincs igazán az a pénzügyi háttér, amivel nekimernénk vágni egy vállalkozásnak, és én úgy gondolom, hogy mi sokkal kevésbé vagyunk merészek, tehát háromszor is meggondoljuk, hogy kezdő hárommilliós, ötmilliós hitel, bármi egyéb, vajon azt képesek vagyunk e visszatermelni, mert azért bennünk mindig bennünk benne van, hogy a hátralévő élettartamunk nem annyi. [Nem szerencsés] hiteleket a nyakunkba vállalni, mert még így is gondjaink vannak.” (5. számú interjú)

„Most itt is probléma az, hogy viszonylag alacsony jövedelműek, az ép emberekhez

hatványozottan igaz a mozgáskorlátozottakra. Ők tulajdonképpen csak azokból a segélyekből, illetve állami támogatásokból élnek, amiket a fogyatékosságuk révén megkapnak. Tehát abból elég nehéz egy jól működő vállalkozást összerakni.” (7. számú interjú)

„Ahhoz, hogy vállalkozást indítson valaki, ahhoz meg sok-sok tőke kell. […] Én magam se törekszem arra [hogy vállalkozást alapítsak], mert a mai piaci lehetőségek nem olyanok, hogy talpon tudjunk maradni. […] Rendkívül nagy a rizikója ennek a dolognak, ezért nem.” (6. számú interjú)

Jelentős hátráltató tényezőként merül fel, hogy a mozgáskorlátozottak, az átlagosnál rosszabb egészségügyi állapotukból kifolyólag nem feltétlenül tudnak folyamatosan a cégükkel foglalkozni, bizonyos – sok esetben előre nem látható – időszakokban betegségük miatt munkavégzésükben hátráltatva vannak, ami a vállalat működésére jelenthet komoly veszélyforrást.

„Akár itt is az egészségügyi állapot lehet [az, ami a vállalkozói szférától leginkább visszatartja a mozgáskorlátozottakat]. Hogy nyilván egy vállalkozás akkor halad, akkor megy előre, ha foglalkozunk vele, dolgozunk és ez egy egészségromlás esetén borulhat. Ez kiszámíthatatlan, nem lehet látni és akkor inkább a biztonságra törekvés van. Hosszú határidővel vállalok el feladatokat, de akkor azt biztos, hogy fogom tudni teljesíteni. Én ezt tapasztalom.” (3. számú interjú)

„Hát elég bátornak kell annak lenni, aki manapság vállalkozik, ráadásul még mozgáskorlátozott is, nagy bátorság kell hozzá, mert amúgy is kell hozzá bátorság, de mivelhogy beteg, ehhez szerintem még nagyobb kellene. Tehát bármi adódhat, rosszabbodhat az állapota. Nem egy biztos jövedelem, ha sikerül, akkor jó, de ha nem sikerül, akkor nagyon nehéz onnan felállni egy beteg embernek. Egy egészségesnek is, de egy betegnek meg még nehezebb szerintem.” (8. számú interjú)

„Ami még probléma lehet, a vállalkozóvá válásnak a problémája, hogy [milyen] az állapota. Persze, ez mondjuk egészséges embernek is jöhet, […] hogy romlik, és egyszer csak rosszul lesz és nem úgy megy a története. De ha valakinek van már egy alapbetegsége, ő nála nagyobb kockázat lehet az, hogy mi van akkor, ha romlik az állapota és akkor nem úgy tudja, nem tudja végezni. És jó esetben, ha vannak élő szerződései vagy fix munkák, amiket a vállalkozás keretében csinál, akkor az már probléma lehet.” (11. számú interjú)

Az interjúalanyok jelentős akadályként említették, hogy a mozgáskorlátozottak vállalkozóvá válási lehetőségekről történő tájékoztatása, a számukra ezen a területen nyújtott tanácsadás komoly korlátokba ütközik a célcsoport elérhetősége, mozgósíthatósága tekintetében. A fiatalokat gyakran igen nehéz elérni és motiválni, a kisebb településeken lakók pedig sok esetben a szolgáltatásnyújtási területen kívül élnek.

„Nincsenek is a szemünk előtt a fiatalok, évek óta küszködünk a fiatalítási programmal, márpedig ezen a területen pont a fiatalok lennének [a legfőbb célcsoport]. Minél magasabban kvalifikált mozgáskorlátozott, annál nagyobb ívben kerüli el az egyesületet, mert ugye egyszerűen itt a korösszetétel olyan, hogy itt nem találkozik másik fiatallal.” (2. számú interjú)

„A kereskedelmi és iparkamarát talán az egyik legjobb példa erre, hogy ők is pályázattal kapcsolatban, jogi kérdésekkel kapcsolatban tanácsokat adnak, csak nem biztos, hogy mindezek a szolgáltatások elérik a célcsoportunkat. […] Mindenféleképpen én úgy gondolom, hogy ezeket a tanácsadásokat és ezeket a segítségeket közelebb kellene hozni a mozgáskorlátozotthoz, pont azért, merthogy itt nehezebben jutnak el a nagyvárosba. Nehezebben jutnak el a megyeszékhelyre, mint az egészséges társaik.” (7. számú interjú)

Az interjúalanyok nem tudtak kifejezetten a mozgáskorlátozottak vállalkozóvá válását segítő programokról beszámolni, de tudatában voltak annak, hogy léteznek ezen a téren olyan programok, pályázatok, amelyekben – többek között – mozgáskorlátozottak is részt vehetnek.

„Csak azokról [van tudomásom], ami teljes társadalomnak meg volt nyitva, tehát a mozgáskorlátozott ugyanúgy jelentkezhetett a sima fiatalok vállalkozóvá válására.” (2. számú interjú)

„Próbálják ilyen-olyan-amolyan kölcsönökkel segíteni, támogatni kezdő vállalkozónak, […] hogy minimális kamatra, meg későbbi kamatra fizetéssel.” (6. számú interjú)

Több interjúalany határozott elképzeléssel rendelkezett arra vonatkozólag, hogy az állam, illetve a civil szervezetek miképpen tudnának nagyobb szerepet játszani a mozgássérültek vállalkozóvá válásának segítésében, illetve hatékonyabban végezni az erre irányuló tevékenységüket.

„A véleményem az, hogy […] az állam megjelent, mint főszereplő, hiszen ezek kiemelt projektek voltak, állami projektek voltak. És ennek ellenére ugye nemigazán voltak sikeresek. Talán […] folytatni kellene egyébként ezeket a projekteket, de úgy, hogy szakemberek bevonásával, tehát oda szociális munkások, szociálpedagógusok és bárki más egyéb, illetve gazdasági szereplők

. Például közgazdász, egyéb, aki el tudná mondani úgy a mozgáskorlátozottnak, mind a megváltozott munkaképességűnek, hogy hogyan tudna érvényesülni mint vállalkozó.” (1. számú interjú)

„Akár bizonyos időszakra vonatkozó adókedvezményekkel, különböző támogatássokkal, kezdési támogatásokkal, valamennyit mindenképp lehetne lendíteni [a vállalkozási hajlandóságon].” (4. számú interjú)

„Nagyon sokan vannak, hogy depresszióba esnek a mozgáskorlátozottak és sajnálják magukat és várják a támogatást és várják a segítséget. Viszont hát egy kis rész van, aki viszont lesik a lehetőségeket, hogy vagy egy nagyon jó munkát találjanak vagy egy vállalkozást meg tudjak alapítani. Itt igazából megint csak az állami támogatásra lenne szükség, hogy az ilyen jellegű vállalkozások kapjanak olyan támogatottságot, hogy önfenntartóvá tudjanak válni és [a vállalkozóvá vált mozgáskorlátozottak] ne az állami segítségre szoruljanak rá.” (7. számú interjú)

„[Amivel a vállalkozási kedvet lehetne segíteni] talán az igényfelmérés, mire van igény a piacon, hogy súgni ezeknek az embereknek, hogy mivel próbálkozzanak, hogy mire van igény. Mert hogyha ők nem biztos, hogy abban a környezetben élnek, nem tudják azt, hogy az egész országban […] mire van igény.” (8. számú interjú)

„Én azt látom, hogy igazából, hogy azzal tudnak vállalkozóvá válást elősegíteni, hogy egyáltalán felismerik azt, hogy van egy olyan ember, akiben van egy olyan rejtett kompetencia, készség, képesség, ami elvileg hasznosítható. És segít neki megtalálni egy olyan dolgot, ahova vállalkozóként, el tudnánk képzelni. Ahol a faluban nincsen bocsánat már posta vagy bármi egyéb, gyógyszertár sincsen. […] És ő vállalja, hogy én reggel 6-tól este 10-ig, bárki hogyha becsenget kinyitom neki a gyógyszertárat, és nem kell ezért bennem a faluba. Ezekhez […] kell egy katalizátor valaki, aki közvetít. […] Ebben lehet a civil szervezeteknek egyfajta kezdeményezése, lehet, hogy a civil szervezetek összefognak, […] mert szeretnék, hogy lenne itt posta vagy újságárus, vagy bármi egyéb, és […] nálunk meg van olyan, aki szívesen elmenne újságárusnak is. […] Ha becsengetnek, akkor oda tudja adni az újságot, a lottót, bármi egyebet. És az kellene, hogy a civil szerveződések tudjanak és merjenek találkozni egymással. Ja, neked ilyen igényed van, nekem meg van ilyen ismerősöm, aki ezt meg tudja csinálni. Üljünk már le azzal, aki dönt, és aki ehhez ad pénzt.” (5. számú interjú)

Természetesen az egyén közvetlen környezete is tudja növelni (vagy éppen redukálni) a megváltozott munkaképességű személyek vállalkozó hajlandóságát. A mozgáskorlátozottaknak gyakran nem csak saját, hanem a családtagjaik vállalkozóvá válással kapcsolatos attitűdjeit, kockázattűrő képességét is figyelembe kell venni.

„Én szerintem a szülőket okolom minden bajnak forrásaként. Csak olyan szempontból, hogy ugye nekik mondjuk marha nehéz volt biztos és akkor ugye van egy sérült gyerekem és sokkal nehezebb elengedni, legalábbis így a tapasztalatok szerint. Illetve, mivel az embereknek kényelmes, szereti a kényelmet, egy kisgyerek, akinek minden el van végezve helyette, minden meg van csinálva helyette, nehezebben fog nekiindulni egy vállalkozásnak, amit azért össze kell rakni tisztességgel, meg bele kell rakni magát. (11. számú interjú)

A mozgáskorlátozott környezetében élő személyek segítőként tudják elősegíteni a vállalkozóvá válást, el tudnak – akár alkalmi jelleggel – olyan feladatokat végezni, amelyet a megváltozott munkaképességű személy nem vagy csupán nagy nehézségek árán.

„Hát mozgáskorlátozott ugye, az ilyen tekintetben én azt gondolom, hogy vállalkozási területen az elég nagy hátrány. Tehát ott ő neki nagyon sok olyan segítőjének kell lenni, aki ennek az egésznek a koordinálásába be tud lépni.” (4. számú interjú)

„Az motiválja a vállalkozóvá válást, ha] van egy alaptőkéje és van ismeretségi köre, ambiciózus és van egy segítője.” (8. számú interjú)

Az eddigi interjúkból is kirajzolódik, hogy a mozgáskorlátozottak számára a vállalkozóvá válás egy olyan formája tűnik motiválónak, amely kellő rugalmasságot biztosít számukra, tiszteletben tartja korlátaikat, amelyben nem érzik magukat másodrangú személyeknek, és van, kinek a segítségére számítani. A szociális gazdaság keretei teret engednek az ilyen próbálkozásoknak. Az interjúalanyok közül többen is úgy vélik, hogy a társadalmi vállalkozások generálása lehet a mozgáskorlátozottak aktivizálásának egyik módja, amelynek egyik hangsúlyos eleme a közösségi dimenzió.

„Sokáig azt hittük a közösségi vállalkozásokkal, meg szociális szövetkezettekkel kapcsolatosan, hogy arra kell a fókuszt fordítani, hogy a vállalkozói kompetenciákat kellene fejleszteni, ez óriási tévedés volt. […] Azok a vállalkozási kompetenciák, amelyek egy szociális vállalkozás üzemeltetéséhez szükségesek, azok a kompetenciák a menedzsment oldalán kell, hogy megjelenjenek és attól még, hogy szakmailag hozzáértő és professzionális menedzsmentje van egy közösségi vállalkozásnak, […] akkor működik jól, hogyha […] a közösségi szerepei azok egészségesen újra rendeződnek. […] Mert az esetek többségében az érdek, az egyéni érdek, mindig a felszínre tud kerülni. Hogyha ezt meg lehet akadályozni, [és elérni] hogy a közösségi funkciójában maradjon meg a vállalkozás, akkor látok sikeres példákat.” (2. számú interjú)

„Igazából én úgy gondolom, hogy ha lenne egy egy induló támogatás mozgáskorlátozottak, olyan szociális gazdaságban tevékenykedő szervezetek számára, akik megváltozott munkaképességűekkel foglalkoznak, illetve mozgáskorlátozottakkal foglalkoznak, akkor az egy jó irány lenne.” (7. számú interjú)

Ezt erősíti, hogy a mozgáskorlátozottak között jelentős arányban vannak társadalmilag érzékeny személyek, akik szívesen dolgoznának egy jó cél megvalósítása érdekében, illetve saját maguk és a hozzájuk hasonló helyzetben levők szituációjának javításán.

„Nagyon szívesen el tudnék képzelni egy szegedi ifjúsági […] központot, ahova odajöhetnek a fiatalok, ne az utcán csellengjenek. […] Ott el tudnám magamat képezni, lehet ott egy kis kifőzdét is gyakorlatilag létrehozni, […] gyakorlatilag ilyen vállalkozásba szívesen befektetném a tőkémet, még ha nagy nyereséget nem is hoz.

Nem az érdekelne, hanem az, hogy tudok adni és valószínű egy olyan kis közösség létre tudna jönni, ami valami nyugalmat, pozitív energiát lehetne kisugározni, de ehhez pénz kell.” (5. számú interjú)

„Én azt mondom, hogy ha egy mozgáskorlátozott elkezd egy vállalkozást és nonprofit szinten, tehát nem lesz belőle nyereség, nem lesz belőle hatalmas nagy bevétel, de saját megát el tudja tartani, akkor már elérte a célját a támogatás. Innentől kezdve már az államon nincs akkorra teher, hogy még segíteni kell különböző segélyekkel, illetve, hogy fent tudja tartani magát.” (7. számú interjú)

„Nem sok [mozgáskorlátozott vállalkozó] ismerősöm van nekem sem, kollegáimnak sem, de azért valakiket tudok. Például [aki] kutyás bemutatót szokott tartani, számlaképes. […] Van ilyen típusú vállalkozása, aki önálló életvitelét abban javította, hogy kutyákat képzett ki és bemutatókat tart és ebből kitűnik, hogy mivel számlaképes, így vállalkozása is van rá. […] Kerekesszékes ráadásul, és pont azért csinálta a vállalkozását, hogy a saját életvitelét könnyítette, mert a kutyák kiszolgálják szó szerint. […] És bemutatta már nekünk is többször is, rendszeresen elhívjuk, és amikor ilyen esélynapi bemutatót tartunk, akkor ő a legnépszerűbb ezt el kell mondani. Tehát nagyon nehéz, és ritkán, mint a fehér holló, de van rá példa, de nem jellemző.” (9. számú interjú)

A megjelentek megvitatták a kutatási zárójelentés elemzését a mozgáskorlátozottak vállalkozási kedvére vonatkozóan.

A hozzászólásokból kiderült hogy nagyon hasonló a helyzet valamennyi résztvevő országban, így az állami segítséget közösségi szinten kellene megoldani, illetve a támogatásokat is közösségi pályázatokkal lehetne elképzelni. Jó lenne a szabályok tökéletes egységesítése, és az egységes segítségnyújtás a társadalmi vállalkozások részére.