A tanulmányúton a Miskolci Egyetem néhány hallgatója tartott előadást a résztvevőknek a szociális gazdaságról és a társadalmi vállalkozásokról.
A szociális gazdaság alapértéke, hogy tevékenységét nem az egyén, hanem a közösség javáért végzi, igyekszik elősegíteni a területi alapon vagy közös érdekek mentén szerveződő közösségek kiépülését.
A szociális gazdaságban dolgozó emberek együttműködnek a közös haszon érdekében, a szervezetek működésével, irányításával kapcsolatos döntés joga a lehető legalacsonyabb szintet illeti meg, a szervezet irányításában résztvevők szavazati joga egyenlő.
A szociális gazdaság integrálja a gazdasági, szociális, kulturális és környezeti összetevőket. A társadalom jelenlegi és jövőbeni jóléte érdekében a szociális gazdaság tiszteli és igyekszik megőrizni a humán és ökológiai diverzitást, tevékenysége végzése során igyekszik védeni és megőrizni az erőforrásokat a jövő generációi számára.
A szociális gazdaság szervezetei szociális szempontból hasznos munkát végeznek, ezáltal javítják a közösség életkörülményeit, a munkában részt vevőknek megfelelő munkakörülményeket és elfogadható javadalmazást biztosítanak. Az emberek igényeinek és szükségleteinek kielégítése elsődlegességet élvez a tőke megtérülésével szemben, a szociális gazdaság eredményessége az egyénekre és a társadalomra gyakorolt hatásban mérhető le
A szociális vállalkozás elsődlegesen társadalmi célokkal bíró szervezet, mely nyereségét főként ettől a céltól – s nem a tulajdonosok vagy részvényesek profitmaximalizálási szempontjait figyelembe véve – vezérelve fekteti be újra üzleti tevékenységének vagy a közösség fejlesztésének érdekében.
Kiemelték a szociális gazdaság előnyeit a gazdaság egyéb szereplőivel szemben.
A szociális gazdaság vállalkozásai általában abban különböznek az egyéb vállalkozásoktól, hogy tulajdonosaik legtöbb esetben tartós munkanélküliek, ezen belül nagy számban találhatók megváltozott munkaképességűek. A döntési mechanizmus nem a befektetett tőke arányában oszlik meg, hanem érvényesül az egy tag egy szavazat elve, ami erősíti a lojalitást, és kötődést a vállalkozáshoz. Ez által alacsonyabb fluktuáció is jellemzi ezeket a vállalkozásokat.
Az előadást követően városnézést keretében bemutatásra kerültek Eger nevezetességei, és még igazi Egri bort is vásárolhattak a borospincéknél résztvevőink.
