A projektzárástól az első fenntartási jelentésig a projektben a fenntartási időszakra vonatkozó feladatainkat folyamatosan végezzük. Arra törekszünk, hogy minél szélesebb kapcsolatrendszert építsünk ki annak érdekében, hogy minél több információ álljon rendelkezésünkre tagjaink és partnerszervezeteink részére a szociális gazdaságban történő esélyteremtésre.

A projekt kezdete óta Magyarországon és Európában a gazdasági környezet megváltozott. Túl vagyunk egy COVID-19-es járványon, amely során országok kerültek lezárásra, és jelenleg háborús helyzetnek vagyunk tanúi a szomszédos Ukrajna és Oroszország között.

Mindkét krízis alapjaiban változtatta meg a fogyatékkal élők helyzetét is. Eddig csak nehéz volt elhelyezkedni, ma szembe kell néznünk egy drasztikus áremelkedéssel, amit a fogyatékkal élők bevételei nem fognak követni.

Ezzel még fontosabbá vált a foglalkoztatás/önfoglalkoztatás megteremtése, annak elősegítése.

Egyesületünknél is komoly változások történtek. Márton Gábor elnök úr mandátuma lejárt. Az elnöki tisztet Fenesi Balázs vette át, aki fiatalos lendülettel ad új irányokat szervezetünknek.

Az egyesület új vezetése elkötelezett annak érdekében, hogy tagjainak önálló életvitelét segítse, bevételeik növeléséhez minél több segítséget nyújtson az egyesület. Ennek feltétele a „Esélyteremtés a szociális gazdaság keretében” című projektünk további fenntartása/fejlesztése.

A külföldi partnereinkkel a kapcsolatot folyamatosan tartjuk. Sajnos állandó személyes kapcsolatra forrás hiányában nincs lehetőségünk, de telefonon folyamatosan egyeztetjük a változásokat, lehetőségeket.

Honlapunkat fenntartjuk, ott a kutatási zárójelentés, és a módszertani szakmai összegzés is folyamatosan elérhető.

Személyes egyeztetéseink a projekt zárását követően:

2021. augusztus 02. Gyula

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége látogatott meg minket ahol a projekttel kapcsolatos COVID19 járvány utáni lehetőségeket tártuk fel.

Szerbiában továbbra is több civil törekvés van, amely a szociális gazdaság fejlesztésében látja az agrárium fejlődési lehetőségeit, és ennek érdekében a gazdák szívesen kötnek megállapodásokat fogyatékkal élők szervezeteivel. Ott is egyre nagyobb a munkaerőhiány. Emiatt többnyire gépesítenek és főleg a feldolgozóiparban egyre több lehetőség kínálkozik a mozgásfogyatékosok által elvégzendő munkák kiaknázására.

2022. október 01. Szerbiában, Moholon tartottunk egyeztetést, ahol már szélesebb körben tudtunk találkozni.

Itt az egyeztetésen már részt vett Romániából a Mozgáskorlátozottak Bihor Megyei Egyesületének és a Asociatia Microregionala Banat-ripensis de Dezvoltare a Localitatilor nevű civil szervezetek, valamint a szerbiai Prospero és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége képviselői is. A helyszínt egy új együttműködő partnerünk biztosította, a Pro Communitas civil szervezet, akik már korábban is vettek részt projekt rendezvényeinken.

Az október elsejei egyeztetés előkészítése volt a 2022. október 14-i műhelymunkának, ahol mintegy huszonöten tudtunk részt venni és kielemezni a szociális gazdaságban rejlő lehetőségeket.

2022. október 14. Gyula, Műhelymunkát szerveztünk a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének központjában.

Itt megjelentek együttműködő partnereink, csoportvezetőink egy része, valamint Magyar civil szervezetek képviselői is.

Az Eurotender Egyesület képviselője újabb magyar sikertörténetekről tartott rövid előadást. A Boróka Magyar-Székely Kulturális Egyesület vezetője – mint maga is mozgásfogyatékkal élő – tartott előadást a művészetek terápiás hatásairól és az egyesület határon átnyúló projektjeiről. A Bihor Megyei Mozgáskorlátozottak képviselője a Fundatia Civitas kezdeményezéseiről tartott rövid előadást. Ők egy Európai Uniós projektben 4 országban (Románia, Belgium, Ciprus és Olaszország) működő partnerrel végeztek kutatást a szociális gazdaságról, és biztosítanak szolgáltatásokat az ez iránt érdeklődőknek.

A projekt vezetője ismertette az Európai Bizottság 2021. decemberében kiadott cselekvési tervének rövid kivonatát.

Az együttműködés eredményeit minél szélesebb körben elterjesztjük, és az együttműködéseinket fenntartjuk, illetve igyekszünk szélesíteni azt.

Az európai uniós forrásból támogatott projektek kedvezményezettjeként a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartjuk, a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizzük, a fennálló vagy a beruházás során keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempontjából jogszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a projekt megvalósítása során megszüntetjük.

A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a támogatást igénylő esélytudatosságot fejezünk ki: nem közvetítünk szegregációt, csökkentjük a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket.

A honlap fejlesztése során a kötelező az infokommunikációs akadálymentesítést elvégeztük.

Székhelyünkön a „D” típusú tábla folyamatosan ki van helyezve, és azt a rendezvényeinken is kihelyezzük elektronikus, vagy fizikai formában. Honlapunk a https://mozggyula.hu/ címen akadálymentes és folyamatosan elérhető.