A projektzárástól a második fenntartási jelentésig a projektben a fenntartási időszakra vonatkozó feladatainkat folyamatosan végezzük. Arra törekszünk, hogy minél szélesebb kapcsolatrendszert építsünk ki annak érdekében, hogy minél több információ álljon rendelkezésünkre tagjaink és partnerszervezeteink részére a szociális gazdaságban történő esélyteremtésre.
A projekt kezdete óta Magyarországon és Európában a gazdasági környezet megváltozott. Túl vagyunk egy COVID-19-es járványon, amely során országok kerültek lezárásra, és jelenleg háborús helyzetnek vagyunk tanúi a szomszédos Ukrajna és Oroszország között.
Mindkét krízis alapjaiban változtatta meg a fogyatékkal élők helyzetét is. Eddig csak nehéz volt elhelyezkedni, ma szembe kell néznünk egy drasztikus áremelkedéssel, amit a fogyatékkal élők bevételei csak kis mértékben tudnak követni.
Ezzel még fontosabbá vált a foglalkoztatás/önfoglalkoztatás megteremtése, annak elősegítése.
Az egyesület vezetése elkötelezett annak érdekében, hogy tagjainak önálló életvitelét segítse, bevételeik növeléséhez minél több segítséget nyújtson az egyesület. Ennek feltétele a „Esélyteremtés a szociális gazdaság keretében” című projektünk további fenntartása/fejlesztése.
A külföldi partnereinkkel a kapcsolatot folyamatosan tartjuk. Sajnos állandó személyes kapcsolatra forrás hiányában nincs lehetőségünk, de telefonon folyamatosan egyeztetjük a változásokat, lehetőségeket.
Honlapunkat fenntartjuk, ott a kutatási zárójelentés, és a módszertani szakmai összegzés is folyamatosan elérhető.
Személyes egyeztetéseink az első fenntartási jelentést követően:
2023. június 14. Gyula
A munkatervünknek megfelelően műhelymunkát szerveztünk 2023. év első félévére. A műhelymunka témája Új lehetőségek feltárása a szociális gazdaság területén, Magyar, Szerb és Romániai jó gyakorlatok megismertetése.
A rendezvényen nem nagy létszámban ugyan, de Szerbiai és Romániai partnereink képviseltették magukat.
Tájékoztatást adtak azokról a változásokról, amelyek a szociális gazdaság területén politikai, szabályozási szempontból történtek, és bemutatták azokat a kezdeményezéseket, amelyek korábban nem voltak a látókörükben. vagy még nem jöttek létre.
A Mozgáskorlátozottak Bihor Megyei Egyesületének képviselője és az Asociatia Microregionala Banat Ripensis de Dezvoltare a Localitatilor képviselője közösen tartott előadást a romániai helyzetről és jó gyakorlatokról.
Bemutatták a Civitas Alapítvány kezdeményezését, valamint a Sepsiszentgyörgyi önkormányzati és civil szervezeti együttműködéseket.
Szerbiából a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének képviselője mutatta be a szociális gazdaság helyzetét. Elmondta, hogy viszonylag még mindig kevés társadalmi vállalkozás létesül Szerbiában. Ennek nagy része Magyarországi segítséggel jön létre. Üdvözölte a Magyar-Szerb Iparkamara kezdeményezését tanácsadói iroda létesítéséről. Talán ez hozhat áttörést a szociális gazdaság elterjedésében.
A Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének és a Miskolci Egyetem képviselői bemutatták a hazai szabályozási környezetet. Nagy örömmel nyújtottak tájékoztatást a „szociális farmszolgáltatásról” amivel a kezdeményezők a hátrányos helyzetűek megélhetési gondjait szeretnék megoldani.
2023. november 3. Gyula,
A találkozó témája: Új a szociális gazdaságban működő projektek felkutatása és bemutatása.
A Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének vezetői tájékoztatást adtak arról, hogy megalakult a Társadalmi Vállalkozás Koalíció, ahol új információkra lehet szert tenni a szociális gazdaságról. Bemutatásra került a Szinergia Építőipari Szociális Szövetkezet és a Bakony Team Szociális Szövetkezet.
Román partnereink rövid tájékoztatást adtak a társadalmi vállalkozások jelenlegi helyzetéről és kilátásairól. Még mindig civil szervezetként működnek legjobban a társadalmi vállalkozások, szövetkezetek hagyományos formában működnek továbbra is.
Sok társadalmi vállalkozás nő ki egyházi keretek közül, talán ez a szociális gazdaság alapsémája.
Szerbiai partnereink elmondták, hogy a legtöbb információval a Vajdaság területéről rendelkezünk. Az elmúlt egy évben nem alakult olyan új társadalmi vállalkozás, ami számottevő lenne.
Megfigyelhető, hogy Szerbiában, és valószínűleg más államokban is akkor alakulnak új szervezetek, akkor jönnek létre új megoldások, amikor valamilyen állami, európai uniós támogatások kapcsolódnak hozzájuk.
Ez a szervezetek sajátosságaiból adódik, mivel a társadalmi vállalkozások első sorban egy-egy társadalmi problémát hivatottak megoldani, és nem feltétlenül a profitszerzés a cél. Erre vannak egyéb gazdasági szereplők. A társadalmi vállalkozásoknál nagyon jellemző a forráshiány. Sok esetben ötletben nincs hiány, de egy üzleti vállalkozás elindítása ami mögött komoly társadalmi célok megoldása áll a for profit szektornak nem biztos hogy érdekében áll.
A Vajdasági mezőgazdaságban viszont munkaerőhiány van, ahol a fogyatékkal élőknek van esélyük tevékenykedni és termelni. Ehhez viszont olyan szerveződésekre lenne szükség, akik ezeket az embereket összefogják, és nem csak tanácsadással, hanem valós szervező munkával segítenék az általuk is elvégezhető munkák kiszervezését. A társadalmi vállalkozási potenciált ezeken a területeken tudják elképzelni.
A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a támogatást igénylő esélytudatosságot fejezünk ki: nem közvetítünk szegregációt, csökkentjük a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket.
A honlap fejlesztése során a kötelező az infokommunikációs akadálymentesítést elvégeztük.
Székhelyünkön a „D” típusú tábla folyamatosan ki van helyezve, és azt a rendezvényeinken is kihelyezzük elektronikus, vagy fizikai formában. Honlapunk a https://mozggyula.hu/ címen akadálymentes és folyamatosan elérhető.